|
|
| Mindflowers
: Improgressive Sztereo Periferic |
|||
Nagyon remélem, hogy az Imrogresive című albumra sikerül sokak figyelmét felhívni, mert ez egy igen összetett, bonyolultságában közérthető, és mindképpen élvezetes zenei világ, amit mindenkinek érdemes felfedezni. Igen, érdemes felfedezni, mert egy a metalos szívek számára teljesen új zenei látásmódra tárja ki a kapukat. A minőségi zenével való találkozás mellett meglepő volt számomra, hogy milyen fiatalok az alkotók, igaz ez a tény magában nem jelent semmit, hiszen mindegyikük mögött elég nívós tanári gárda áll, Szendrőfi Balázs (basszusgitár) ugyanis a székesfehérvári Lauschmann Gyula Jazz Szakiskolán szerez nemsokára diplomát, Szentpál Zoltán (szólógítár) tanára pedig Szekeres Tamás, Gáspár Gergely (dob) és Nagy Zsolt (billentyű) tanulmányainak színhelye a Kőbányai Zeneiskola. Az Improgressive hallgatósága számára teljesen nyilvánvaló, hogy kivételesen tehetséges urak műveivel van szerencséje találkozni, mert nemcsak hangszeres tudás tekintetében állnak magas fokon, hanem a dalírás területén is profi teljesítményt nyújtanak. Ha pár szóval kellene jellemeznem ezt a muzsikát nem lenne egyszerű dolgom, lévén maga a zene nem egy egyszerű mibenlét, alapjáraton progresszív elég sok jazzes behatással, az ösvény, amin jár a Mindflowers. Ha ezt a leszűkített definíciót kibővíteni szándékozunk, a progresszív műfajnak a modern ágára hajaz ez a muzsika, a jazzes részek pedig nem azok a végletekig bonyolított, diszharmónia felé hajló jellegűek, hanem ennél sokkal harmonikusabbak és közérthetőbbek, ámde mégsem mondhatók szimplának, hanem inkább elvontnak és ezzel együtt nagyonis szépnek. Az is feltűnő jelenség a Mindflowers univerzumában, hogy minden brillírozás mellett törődnek arra, hogy minden hangszernek meglegyen a sajátos külön világa, mindezek a zenei momentumok persze gyönyörűen össze vannak fűzve és ezáltal tökéletesen komplett egészet tudnak alkotni. Nos, szót kéne ejtsek a dalokról is bővebben... elég nehéz dolgom van, mert az említettek mellett az Improgressivet mégha progresszív stílusba is soroltam be, a lemez elég sokszínű nótákat tartalmaz. Jelen van az a gyönyörűen bonyolkás istru jazz, amit részemről nagyon szeretek, viszont vannak csodaszép melodikus tételek is, amelyek mellett szintúgy nem lehet szó nélkül elmenni. Próba indul -:)))). A Red Spider! Ezt a nótát simán bevállalná teszemazt a Planet X is, egyszerűen magával ragadó darab, mely rendelkezik éppen a legjobb pillanatban beékelt szólórészekkel, valamint jelen vannak sodró ritmusok kontra, álmodozósabb momentumok, , az ember nem is tudja, ezen hangtobzódás közben, hogy melyik hangszerre figyeljen jobban, ugyanis mindegyik kiváló témákat hoz. Mindezek mellett jelen vannak csodajó hangulati elemek is, egyegy visszatérő és/vagy kibontakozó motívum képében. Ugyanúgy magával ragadó darab a Sick Spirit különösen a szép billentyűfutamok és a gitárrészek miatt. Kimondottan kellemes zenei momentumokat tartalmaz ezzel együtt a "Why?" című dalra replikázó "Why Not" című szám is. Itt aztán van tényleg minden mi fülnek ingere, ismét a billentyűfutamokra hívnám fel a figyelmet, az ő néhol álmodozós világukra szolgál némi ellenpontként a bőgő hihetetlen érdekes mármár borult dallamvezetése. Ám azon tény mellett, mint basszusgitárhangmániákus nem mehetek el, hogy a Mindflowers zenéjében önálló gondolatai és kellemesen bonyolult témái vannak a bőgőnek. Valahol ez a tartalmi sokszínűség adódik egyrészt a kivételes zenei tehetségből és abból is, hogy Szendrőfi Balázs hangszerei sem mondhatók egyáltalán átlagosnak. Méltatlan dolog lenne viszont nem megemlítenem a dobmunkát, hiszen amit Gáspár Gergely hoz az iskolapéldája annak, hogy hogyan kell egy ritmushangszernek jelen lenni a zenében úgy, hogy minden pillanatban a hangulatnak megfelelő alapot szolgáltasson a muzsikához. Kedvenc számaim sorához tartozik még a Crying Skies is, és ezúttal a billentyűmotívumok szolgáltatnak erre okot, a dal elején fülbemászóak a repetitív motívumok, szinte várja az ember, hogy mikor teljesedik ki és bontja szirmait a muzsika, szárnyain átevezünk egy szerfelett harmonikus, megnyugtatóan szép, úgyszólván andalító világba. Szintúgy számtalan érdekes zenei momentumot és hangulatot tartogat számunkra a végső opusz, őszintén szólva nem is vettem észre, hogy a játékideje több, mint 22 perc, gondolom ez is bizonyít valamit. Finom, apró, és sokszínű elemekből épül fel a nóta nincs benne egy fikarcnyi eltúlzott pillanat sem, külön ékessége a szinte áttetszően tiszta, ezzel együtt virtuóz gitármunka, amely hol keleties, hol latinos, hol jazzes témákkal ajándékozza meg a hallgatót. Ez a dal meglátásaim szerint méltó befejezése a lemeznek... vicces dolog, vagy telhetetlenségre utal, ha azt mondom, hogy máris kíváncsi vagyok, vajh miféle csodákat hoz majd a következő Mindflowers opusz? Heroine Hathor |
|||
| találsz még írást Mindflowers témakörben itt: | |||
| Interjúk | Biográfiák | ||
